Futbalféria SC bajnokcsapatának honlapja!
Futbalféria SC bajnokcsapatának honlapja!
Féria a Facebookon is!
 
Menü
 
Futbalféria SC
 
2009/2010
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Látogatottság
Indulás: 2006-09-28
 
Hirdess
 
Hírek
Hírek : Fontos győzelem

Fontos győzelem

  2011.05.03. 14:45

Az elmúlt két mérkőzés sikertelensége után fontos három pontot tartott itthon a csapat.


A múlt hétvégén 22. fordulóbeli mérkőzésünknek vághattunk neki, azzal a céllal, hogy önbizalmunkat helyrelökve szerezzük meg szezonbeli 8. győzelmünket. A mérkőzésre szombaton 11 órakor került sor a Tungsram pályáján igazán nyárias időjárás mellett. A létszámra ezúttal nem igen lehetett panasz, 17 fővel képviseltettünk. Tehát a körülmények adottak voltak ahhoz, hogy sikerüljön két vállra fektetni a Törökbálint csapatát.
A mérkőzést kissé védekező felállásban kezdtük, de így is akadtak lehetőségek mind előttünk, mind ellenfelünk előtt, de ez nem jelentette, hogy óriási csata dúlt volna a pályán. Fél óra elteltével a már említett védekezőbb felállást megbontva cserélt kettőt edzőnk. Azonban így sem sikerült változtatni a mérkőzés menetén. Az első félidő tehát gólnélküli döntetlennel ért véget. A második játékrészt újabb cserével kezdük, így nagyobb nyomás is helyeződött az ellenfél kapujára. Törökbálint csapata néhány kétség kívűl veszélyes ellentámadás után tudott volna gólt szerezni, de kapusunk jól állta a sarat és többször is neki köszönhetően tudtuk tovább őrizni az állást. A győzelmet érő gólt ifj. Nagy Jánosnak köszönhettük, a 78. percben egy szögletet tudott a gólvonal mögé juttani. A vezetés megszerzése után még nagyobb akarással és összfontosítással tartottuk magunkat, aminek eredménye képpen 1- 0- ás győzelemnek örülhettünk a végén.

A mérkőzés adatai: http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=513669
A nagyon fontos 3 pont tehát zsebben, ezzel a tabella közepén tanyázva a 8. pozíciót foglaljuk el.

Gratulálok a csapatnak és jó felkészülést kívánok a csütörtöki újabb hazai mérkőzésre.

Még nincs hozzászólás.
 
Féria-chat
 
Játékos-edző
 
Játékosok
 
Támogatónk
http://www.azzurropizza.hu/
 

Új tartalom a Blogomon ----->Nightflower    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Én segítek eligazodni a csillagok üzeneteiben. Várlak!!    *****    Diplomás asztrológus vár, hogy elkészítse a születési horoszkópodat, sok fontos életeseményt ismerhetsz meg. Érdemes!!!!    *****    Képek,vers, blog, irka-firka, sztorik, tõlem, bárkinek:)    *****    Szeretettel várlak a csillagjövõ asztrológia oldalon! Válaszd ki milyen elemzésre van szükséged és rendeld meg! Kattints    *****    Új tartalom a Blogomon    *****    MY HERO ACADEMIA FANFICTION - TODOROKI SHOTO - HÕSAKADÉMIA - SHOTO - MHA!! BNHA!! SHOTO !! NÉZZETEK BE!! TODOROKI SHOTO    *****    BNHA!! MY HERO ACADEMIA FANFICTION - TODOROKI SHOTO - HÕSAKADÉMIA - SHOTO LOVESTORY - MHA!! NÉZZETEK BE!! TODOROKI SHOTO    *****    My hero academia fanfictionok!! Szereted a Hõsakadémát? Olvass fanfictionokat a legnépszerûbb karakterekkel!!Hõsakadémia    *****    Elena Hill, valódi lázadó, vagy éppen jó kislány? Milyen sorsot szán neki a jövõ?    *****    Melody Redwine mûvész lelkû, vidám és nagyon tudatos lány, és nem mellesleg... BOSZORKÁNY.    *****    Új tartalom a Blogomon ----->Linkinlady    *****    A kamaszkor eleve zûrös, de ha valaki természetfelettinek született, nem a hormonok jelentik a legnagyobb problémát.    *****    Lauren McCellan nem sejtette elõre, hogy mibe csöppen, amikor elindult a választáson... Aztán megnyerte.    *****    Asha Kendare-t a családja egy ballépés miatt számûzte, de nem biztos, hogy a boszorka tanult is az esetbõl.    *****    Castiel bukott angyalként beleszeretett egy halandóba... Egy boszorkányba. A szerelmüket örökre elátkozták?    *****    Daxton Lewiev valódi vérfarkas, akinek fontos a családi büszkeség, és a vérvonal tisztasága, de ez vajon elegendõ?    *****    Egy apró, kreatív közösség, akik szeretettel várják új tagjaikat. Írjuk meg együtt ezt a történetet! - Csatlakozz! - RPG    *****    Ágica könyvtára - Mindent az olvasásról - Beszélgetések könyvekrõl, olvasásról! :) - Frissen nyílt oldal    *****    Egy apró, kreatív közösség, akik szeretettel várják új tagjaikat. Írjuk meg együtt ezt a történetet! - Csatlakozz! - RPG